Történelmi léptékű fejlődés előtt a Nyugat-Balkán
Örlős László, a Nyugat-Balkáni Zöld Központ Nonprofit Kft. (Zöld Központ) ügyvezető igazgatója interjút adott a Diplomata Magazinnak. A beszélgetés során kiemelte, hogy kritikus fontosságú évtized előtt állunk, a klímaváltozás hatásainak mérséklése érdekében nemzetközi, nemzeti és régiós szinten is összehangolt cselekvés szükséges. Magyarország nemzetközi klímafinanszírozásban történő szerepvállalása regionális összehasonlításban is jelentős vállalkozás, hiszen állandó intézmény és pénzügyi mechanizmus keretében valósítjuk meg. A következő 30 esztendőben a gazdaság működésének teljes újragondolására is szükség lesz, a Zöld Központ tevékenységével ezt a zöld átalakulást segíti elő, elsősorban a nyugat-balkáni régióban.
A Zöld Központ által meghirdetett beruházás-előkészítő és kapacitásfejlesztő támogatási programok részeként két év alatt mintegy 70-80 milliárd forint összegben készülnek elő projektek, amelyek magyar szakértelemmel és technológiával jelentős fejlesztési és klímavédelmi hatást eredményező beruházásokban ölthetnek majd testet.
A szomszédos régió előtt álló kihívásokról, a megújuló energiákkal kapcsolatos tudatosságról, az Európai Bizottság bővítési és szomszédságpolitikai biztosa által meghirdetett nyugat-balkáni gazdasági és beruházási terv fontosságáról, valamint a Zöld Központ közép- és hosszú távú terveiről olvassa el a teljes interjút a Diplomata Magazin 2021. július-augusztusi számában.
