Hírek

Magyar vállalatok és felsőoktatási intézmények is hozzájárulnak a nyugat-balkáni térség fejlődéséhez

Ismét fokozott érdeklődés övezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatási felhívását, amelynek célja, hogy segítse a nyugat-balkáni régió országainak klímavédelmi törekvéseit, egyúttal bővítse a hazai kis- és középvállalkozások exportlehetőségeit.

„A projektek értékelése során szerzett tapasztalatok megerősítették, hogy a magyar környezetipari cégek és a felsőoktatási intézmények egyaránt jól haladnak az alacsony kibocsátású és körforgásos gazdaság felé történő átmenetet támogató innovatív megoldások kidolgozásában, amelyekkel üzletileg is életképes beruházások külpiaci előkészítését alapozzák meg" – mondta Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.

Örlős László, a Zöld Központ ügyvezetője elmondta, hogy az ITM által elindított és a Zöld Központ által kezelt támogatási program kedvező fogadtatásra talált a fogadó országokban. A nyugat-balkáni régió kormányai és helyi hatóságai, fejlesztési ügynökségei egyaránt nyitottak az együttműködésre és várják a helyi fejlesztési igényekre alapozott beruházási elképzeléseket. Eddigi egyeztetéseink során számos beruházásra vonatkozó lehetőséget azonosítottunk a közösségi infrastruktúra- vagy a körforgásos gazdaságot előmozdító fejlesztések területén. A Zöld Központ elkötelezett a program magas színvonalú lebonyolítása és a végrehajtás folyamatos támogatása mellett.

 

Sajtóközleményünket és a támogatásban részesülő projektek listáját itt olvashatja: https://kormany.hu/hirek/magyar-vallalatok-es-felsooktatasi-intezmenyek-is-hozzajarulnak-a-nyugat-balkani-terseg-fejlodesehez 

Széchényi 2020