Hírek

GreenTech 2022 konferencia

2022 május 26-27. között zajlott a GreenTech konferencia Zalaegerszegen, a ZalaZONE helyszínén. A régió egyik legnagyobb zöld szakmai eseményének idén fő témaköre a klímavédelem és gazdasági versenyképesség volt, a tematikában megjelent az ipari emisszió, a zöld és megújuló energiák, a digitális stratégia, a közlekedés, a hulladékkezelés és a víztisztitás szakterületei, kiemelten figyelembe véve az érintett területek innovációinak a fenttartható fejlődéssel történő összehangolásának bemutatását.

zalazone.jpg

Az eseményt Prof. Dr. Palkovics László, technológiai és ipari miniszter nyitotta meg. A rendezvényen részt vettek a szakmai területek legfontosabb kormányzati, önkormányzati, intézményi, oktatási és vállalati szereplői is. A szakmai konferenciák mellett a látogatók megismerkedhettek a kiállító cégek innovatív tevékenységeivel is. Az esemény második napján Steiner Attila, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár tartotta meg megnyitó előadását. A konferencia Vízgazdálkodás című szekciójában részt vett Örlős László, a Nyugat-Balkáni Zöld Központ ügyvezetője. A szakmai beszélgetés során elhangoztak azok az eredmények, technológiai innovációk és megoldások, amelyek fontos szerepet játszanak a klímaadaptációban, és hozzájárulnak a hazai vízipar nemzetközi versenyképességének további erősítéséhez. Ezen eredményeket a Technológiai és Ipari Minisztérium nemzetközi klímafinanszírozási keretrendszere is támogatja.

Széchényi 2020