Hírek

A Zöld Központ a Magyar-Albán Gazdasági Együttműködési Kormányközi Vegyes Bizottság ülésén

A magyar-albán Gazdasági Együttműködési Kormányközi Vegyes Bizottság mai ülésén Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkárának vezetésével, plenáris találkozó keretében került sor egyeztetésre Besart Kadia, az albán gazdasági és pénzügyminisztérium miniszterhelyettesével, magyar szakemberek és magasrangú kormányzati tisztviselők részvételével.

kkm0943.jpg

A Nyugat-Balkáni Zöld Központ Nonprofit Kft. (Zöld Központ) képviseletében Örlős László, a Zöld Központ ügyvezető igazgatója hozzászólásában bemutatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium nemzetközi klímafinanszírozási eszközéből finanszírozott nyugat-balkáni támogatási program Albániában megvalósuló projektjeit, amelyek mintegy 500 ezer euró összértékben kaptak támogatást. A Zöld Központ számításai szerint a megvalósítás alatt lévő projektek hozzávetőlegesen 15-30 millió euró értékű beruházási nagyságrend előkészítését szolgálják az ivóvíz- és szennyvízkezelés, a mezőgazdasági beruházás-előkészítés és a kikötő- modernizáció területén.

img-4460.jpg

Az ügyvezető igazgató végül ismertette a bécsi székhelyű Energiaközösség Titkárságával közösen létrehozott Zöldgazdasági Tudásközpont működését, amely a stratégiai szintű és a jogalkotási kapacitásfejlesztést szolgálja. A Tudásközpont első programja a Clean Air Regions Initiative célul tűzte ki, hogy segítse a résztvevő önkormányzatokat a levegőminőség javítását célzó cselekvési tervek kidolgozásában, ehhez csatlakozott a közelmúltban az első albán tag, Korca városa.

Az albán fél elismeréséről biztosította a Zöld Központ tevékenységét, majd kiemelte, hogy a zöldgazdasági átálláshoz biztosított magyar támogatás fontos és releváns kihívásokra ad választ. Hangsúlyozta, hogy a Zöld Központ tevékenységei Albánia európai uniós integrációs törekvéseit is támogatják, elősegítve a Nyugat-Balkán fejlesztésére dedikált európai uniós fejlesztési források hatékony felhasználását.

Széchényi 2020